Döntsük már el! Döntsük el, hogy kinek van igaza! Nem tűröm tovább, hogy minden szavam falra hányt borsó, százszor sem elég elmondanom. Nem nyugszom bele, hogy elintézzenek egy kézlegyintéssel, belém fojtsák a szót. Igenis el fogom mondani. Végig. Nekem is lehet véleményem. És ha hosszan van kedvem ecsetelni, ha bonyolult mondatokat használok, akkor is jogom van ahhoz, hogy meghallgassanak. Na jó, azt így elhiszem, tényleg, jó, látom is, hogy közben hadonászok kicsit, meg talán, mondom, talán feljebb emeltem a hangom, vagy inkább hangosabban mondom. Pusztán a nyomaték kedvéért és az időveszteséget elkerülendő alkalmazom ezt, belátható, hogy ebben nincs agresszió.

Mi? Hogy én nem hallgatlak végig? Hogy lesöpröm a véleményed? Hogy azonnal felcsattanok? Tisztára mint az óvodában, azonnal azzal vágsz vissza, amit én mondtam már sokkal előbb. Ne légy cinikus, és ne általánosíts, megmondtam már rengetegszer, hogy ne használd a mindig, soha kifejezéseket, mert ilyen nincs, az adott konfliktussal, problémával foglalkozz!

Nem mindent én akarok megmondani, meghatározni, egyszerűen csak a megoldás felé törekszem, mert ez így nem mehet tovább. Javítani szeretnék a dolgokon, értsd meg, muszáj egyenesen szembenézve kommunikálni, nem lehet a szőnyeg alá söpörni azt, ami nem jó.

Nem jutok lélegzethez melletted, szóhoz sem, nem is veszel levegőt, nem tartasz egy villanásnyi szünetet sem, nem tudom megszakítani ezt a szóáradatot, amit rendületlenül öntesz magadból, nem tudok megszólalni sem, nemhogy elmondani azt, amit akarok. Ha mégis sikerül, egy másodperc töredéke múltán már ugyanúgy mondod tovább a saját, hígra eresztett mondanivalód párhuzamosan, kánonban az enyémmel. Nem figyelsz egyáltalán, nem tudom valamennyi információ átmegy-e a közlésemből, rendre nem emlékszel semmire abból, amit mondtam neked, amit megbeszéltünk.

Mi? Hogy ez rám igaz? Hogy én sem figyelek rád? Hogy én sem emlékszem arra, amit mondasz?

Hát, hogy emlékeznék, mikor eszméletlen mennyiségű lényegtelen szómorzsa közül nekem kéne kicsipegetnem, hogy mit akarsz? Mit akarsz Te tőlem? Milyen legyek a kedvedért? Miért nem elég semmi? Nőjj már fel végre, és felejtsd el végre ezt a figyelmet zsaroló kisfiút, akit nem szeret senki, nem ért meg senki! Nem követelheted tőlem azt, amit nem kaptál meg kezdetben! Nem, nem analizálgatlak, csak a vak nem látja, milyen kényszerpályán vergődsz, milyen sémákat követsz! Nem látod apádat magadban?

Nem igaz, hogy kiabálok! Nem igaz, hogy ….nem értelek.

Nem értelek.