Kategória: Uncategorized

Szerintem ez egy nagyon pozitív szó, ezt bevezetőül le kell szögeznem, nagyon szeretem használni, kimondani, leírni. Lehetőség. Olyan, mintha lenne benne valamiféle ígéret. Azt nem tudom, ki ígért kinek és mikor, ezek felesleges részletek, nem kell velük foglalkozni, a lényeg az, ha lehet, akkor lesz is. Vagy legalább lehet, hogy lesz. Na, most hogy úgy…

Szeretek itt élni. Szeretek itt élni? Tényleg? Vagy csak félek elmenni innen? Nézek ki a mosogató felett az ablakon, nézem ezt az utcát, utat, figyelem a forgalmat, szombat délelőtt egymást érik az autók, persze hétköznap még inkább, de csak reggel, napközben nem annyira, ez mégsem a főváros, nem is New York-alsó. Jajj, ez ócska, tudom,…

Jobban vagyok. Jóban vagyok? Sokat tépelődtem azon – mily’ meglepő tőlem, jegyzem meg kissé ironikusan, háhá -, hogy mi következik ezután. Igen, talán ez a rágódásaim alapkérdése, ez a tudatlanság. És persze az, hogy nem érzem helyen magam, vagy kibillentem. Talán mindegy is, mi az ok. Vagy mi volt. Néha most is tekeredem ezen egyet.…

Valóban Margit csimpaszkodik? Vagy belé csimpaszkodnak? Ebben a körben forognak a gondolataim, és hol erre, hol arra dől a mérleg, ha van mérleg egyáltalán, lehet, hogy ez egy képzavar, hiszen ez nem döntés kérdése, hanem tény. Vagy érzés? Na, ezt is el kellene döntenem már végre. Kellene? Úgy tűnik, ez egy elterjedt szokás, hogy csimpaszkodunk,…

Tudtam, hogy fogok még kalandozni az időben, nem volt nehéz kitalálni, hogy elmélázom még párszor a múlton, azt is lehet mondani, most már lassan szájhúzogatás nélkül, hogy ez ebben a korban megbocsájtható, illetve egyre gyakrabban fordul elő, és ez nem fenyegetés egy legközelebbi hármas számú bejegyzéssel. Azt hiszem. Érdekes válaszokat kaptam a közelmúltban a ki…

És akkor ez már végleges? Pont ez itt a kérdés, hogy minden így marad-e, ezen a sínen, ez vagyok-e, aki itt vagyok. Maradnak-e ezek a mechanizmusok, ezek a keretek, ezek a mosolyok, mondatok, véglegesen ide tartozom-e. Vagy képes vagyok még változni, ismerkedni, barátságokat kötni, új embereket, dolgokat felfedezni. Természetesen mondhatom, hogy képes vagyok, állíthatom, hogy…

Fekszem a matracomon lehunyt szemmel hanyatt, akár egy hulla. Nem én mondom, ezt valóban hullapóznak hívják a jógában. Ennek a gyakorlatnak, az a lényege, és ez most különösen fontos számomra, hogy elengedjük magunkat, átengedjük testünk súlyát a földnek. Azaz a matracnak. Sokszor csináltam már ezt, hiszen minden gyakorlásunk ezzel fejeződik be, de nagyon régen éreztem…

Azt én is tudom, hogy ebben el lehet veszni, el lehet tévedni, észen kell lenni, fókuszálni az igazán lényegesre, mert a szemnek nincsen már éle, meg vannak lehúzások is, kapaszkodni kell erősen. Ahogy végeztem, kiszállok innen a kádból, és bekenem magam magnéziummal, kvázi beolajozom, mennyi az idő, na még rendben vagyok, mindjárt, hamarosan rákapcsolok, addig…

Nem akarok nagyképű lenni, ezért nem azzal kezdem, hogy az egyik, általam nagyra becsült írónő, költőnő, azon kevesek egyike, talán a négy-ötből az egyik, akit feltétel nélkül hitelesnek tartok, szóval, hogy az ő írásának továbbgondolása lenne ez a pár sor. Nem, nem az övé, de hasonlít a szándék, ráadásul az ő írásának olvasása közben öntött…