Az „és” kötőszó kapcsolatos mellérendelt összetett mondatok tagmondatait fűzi össze. A két egyenrangú rész, közelebbről nem definiált kapcsolatát jelzi, nincs egyéb megállapítás, jelentés benne, mint annyi, létezik a kapcsolat. Fűzheti még felsorolás elemeit is egymás után, de ez most érdektelen.

Annyi, hogy az egymásutániság kicsit megjelenik a jelenségben, érzésben, amivel szembesültem, hiszen valahogy úgy kell elképzelni ezt az „és”-t, hogy megcsináltad ezt, megtörtént, ez van, és mit akarsz, mi következik, mi következik belőle. Van egy halvány sejtelmem, hogy néha így is lehet érteni a kérdező érdeklődését – na, nem az igazi kíváncsiság ez, ugye, tudod -, „na, és?”.

Hmm, tényleg, mire jó ez, amit csinálok?

Ha visszanézek, vagy mélyre nézek, kinek hogy, meg kell állapítsam, hogy mindig is hajlamos voltam arra, hogy elmaszatoljam a dolgokat, átugorjak részeket, amik nem tetszenek, nagy elhatározásokat ejtsek el, vagy meg se fogalmazzak, legyintsek, és haladjak a barátságos felszínen, ússzak a langyos rétegben. Úgy, mint az öreg hölgy rózsás úszósapkában az uszodában, lassan, erőmet kímélve, szúrós tekintetemmel pásztázva a víz színét, minden sietve tempózó, víz alá bukó fröcskölőt megróva vele. Persze azért elméleti szinten felismertem a teljesítményt, értékeltem, sokszor álságosan leplezve az irigységet hangomban, kimondva is, ha valaki kitűnt, létrehozott valamit, igyekezett, jó volt valamiben.

Ezért is volt részemről egy szintlépés, hogy bármit is csinálok, és a bármivel a nyilvánosság elé lépek. Ebből a szempontból, amit mondani akarok, nem lényeges, hogy ez az írás, a megfogalmazása a benyomásaimnak, tapasztalásaimnak. Festhetnék is, vagy bármi, hát éppen írok, mivel régesrégről van valami azóta is tartó érzésem, hogy tudnék valami üzenetet, mondanivalót úgy megformázni, hogy más is a magáénak érezze. Ez tényleg csak egy érzés, amit el-elfojtottam, látva, hogy mennyien, nagyon sokan írnak, blogolnak, fogalmaznak, kiadnak, bemutatnak. Ráadásul jópáran jól.

Nem gondoltam igazán semmire azon kívül, hogy mik vannak, na nézd már, jut eszembe, nagyon rossz, hát tényleg, mi ez már, szomorú vagyok, jól vagyok, stb. Csak kitaláltam ezt, formázgattam, eltettem, elővettem, belebonyolódtam, megmutattam. Közben jól éreztem magam pillanatokra, néha végigaludtam az éjszakát.

Hazudnék, ha azt mondanám, semmit nem várok, akarok ezzel kapcsolatban, hiszen egy türelmetlen, hiú, sarkos nőszemély vagyok megfellebezhetetlen, később visszavont ítéletekkel.

Érteni vélem, érzem,  hallom a kimondatlan kérdéseket, minek, jó, de miért, ki kíváncsi erre, nem lehet kitörni ebben a zajban, mindenki írogat, lehetsz akár jó is, akkor sem, hogy lesz ebből pénz, rengeteg energia, megéri-e, hogyan tovább, mi a célod ezzel.

De lesz, ami lesz, vagy nem, nem tudom, nem látom még.

És nem tudok válaszolni arra a kérdésre, hogy „És?”