Végtelenül fárasztó, és borzasztóan unom, hogy hetente, kéthetente elkap az érzés, nem vagyok a helyemen, nem találom, hol is kéne lennem.

Nem is olyan régen hangzott el az a mondat, ami sokszor az eszembe idéződik ilyenkor, hogy nekem milyen jó, mert van célom, mindig is volt, és ez látszik rajtam, a viselkedésemen, a külsőmön, a fellépésemen. Nem tudom, azóta mi történhetett, de biztosan ki is ül a képemre, hogy azóta nincs, vagy legalábbis olyan messzire van, azaz ködbe vész, amit elhatároztam, hogy sokszor már elképzelni is nehéz. Egy frászt nem tudom, hogy mi történt, egyszerűen elfáradtam valahogy. Igen, ilyenkor kicsit megbocsátóbban gondolok anyámra, aki a semmittevés mocsarába süllyedt, majd szépen meghalt. Bocs, nem szépen. Persze őt most hagyom, ez nem arról szól, aki ő volt, remélem, ez az ólmosság nem végleges.

De mégis, Margitka, drága, mi a fene legyen? Hogy kell lendületesen, energikusan tervezni azt a jövőt, ami jelentősen kurtább minden eddigi újratervezéskor felbecsült útszakasznál? Hol van a töltő, amire rácsatlakozva nincs az az érzésem, hogy becsapom magam? Hogy kell szorongásmentesen, kicsit elengedve a dolgokat, továbbmenni, nem belefeszülve, rápörögve mindenre? Ha elengedünk mindent, mi az, ami megmarad?

Kihasználhatnám ezt az időt, időszakot arra, hogy énidőt teremtsek, hogy olvassak, hogy tanuljak, akármit csináljak, végtére is ez az aranykorom, vagy mi. Nemdebár? Az olvasással bajban vagyok, bár jelentősen javult a helyzet, még nem az igazi, egy Krasznahorkait már félbehagytam, ami szégyenteljes tett, a tanuláshoz lusta vagyok, mint a dög, az egyetlen képbe jöhető tudásanyag a nyelv lenne, de tehetségtelen versenyző voltam már akkor is, amikor volt kedvem ezzel kínlódni, és még használtam is. Belátom, a sport is szóba jöhet, nem vagyok az odaadó híve, de művelem, mert muszáj is, főleg ebben a korban. Fúj, de undorító mondat ez utóbbi! A mozgás pedig ad ugyan örömet, de sajnos a szocialista világmárka autó karbantartására hasonlít esetemben, szép, szép, ahhoz képest, de lassú, nehézkes, és csak karbantartás, szépítgetés, suhanni már sosem fog.

Átmeneti állapot, írják több helyen, hogy ilyen a korszellem is, nem csak az enyém, az én korom szelleme, így nem csak engem kísért, gyötrődik itt sokmindenki. Vajon milyen állapot felé megyek épp át? Szeretném szebbnek elképzelni, mint ami innen látszik.

A változás nem végetérés, olvasom tovább egy rabul ejtő, bár lassan-lassan mér eleresztő csatorna felületén, értem, igyekszem hinni, de mi lesz ebből vajon, próbálok kitartani amellett, jobb. És kapaszkodom erősen, hogy ne folyjon szét a fókuszom, ne tolakodjon a kaján érzés be az ajtón, lesz ez lejjebb is.

Elhatározás, fogak összeszorítása, akarat, erőfeszítés, kitartás, keménység, energia, szorgalom, lendület, hit, önuralom… Ez mind kéne. De nincs.

És ezen nem segít az illóolaj.