Anyám postás volt. Pontosabban postán dolgozott életének egy, mondhatjuk, boldog szakaszában. Bélyeget gyűjtött. Postai dolgozóként könnyű dolga volt, egész sorozatokat rakott össze, vett meg, amikről hitte, hogy értékes. Együtt néztük kicsi gyermekkoromban, nem tudom megbecsülni az időt, mikor történt, valószínű többször is előfordult. Gyönyörködtünk a gyűjteményben, mesélt az ábrákról, rajzokról, portékról az ünnepi kiadásokról, Gagarinról,…

Hazudnék, ha azt mondanám, nem tudom, hogyan jutott eszembe ez a történetfoszlány. El is fogom mondani, de először sietve bepötyögöm magát a sztorikát, ezért ugrottam ki a zuhany alól sietve, mert fenyeget annak a veszélye, hogy elfelejtem, ennyit a középkorúságnak nevezett idősödésről. Talán eddig nem írtam le konkrétan azt, hogy anyukám, de legfőképpen apukám idegen…

Az élet nehéz. Kurva nehéz. Még akkor is, amikor nem. Szóval értem én, hogy ez legyen a legnagyobb bajom, meg micsoda nehézségei vannak másoknak, megköszönhetem, hogy csak ennyi, lehetne sokkal rosszabb is, mindig nézzem a pozitív oldalát, persze így is fogok tenni előbb-utóbb. Meg hogy engedjem el, ne gondoljam túl, én agyonagyalok mindent, majd valami…

Tudod, mit jelent a dejavu? Volt már ilyen érzésed? Tudod, az az igazi beütés, de homályosan, hogy ez már megtörtént egyszer? Azaz mintha egy újrajátszott film szereplője lennél? Na, erről is van egy hangulatcsináló sztorikám. Kisvárosi, kissé leharcolt konyha, este, üldögélés, éles villanyfény, alkohol, beszélgetéskezdemények, nyugodt mélabú. Kedvtelenség lebeg, néha ki-kimegy valaki, dohányzik, mást is…

Most, amikor úgy érzem, itt az ideje leszámolnom a megalkuvásaimmal, visszatekintve meghökkenek azon, régebben milyen könyörtelenül ítélkeztem egy-egy olyan jelenség felett, aminek sokszor nem is ismertem a hátterét. Azon is elgondolkodom, vajon, ha több körülményről lett volna tudomásom, belátóbb lettem volna, vagy ez életkori, azaz fiatalkori sajátosság. Melyik a nagyobb hiba? Ha szíre-szóra felmented a…

Elkövetkezett az év legrettegettebb szaka, itt van, egyébként a klímaválságnak köszönhetően langymeleggel, csodálatos őszi színekbe öltözve, de mellkas-összeszorító bénítással, a lelkiismeretem legmélyebb bugyrából előtörő érzésekkel, tépésekkel a mindszent. Mondhatnám, hogy november 1., azt is, hogy halottak napja, bár az november 2., talán. Nem érdekes, ki hogyan nevezi, nálunk annak idején mindszent volt, most is így…

Azt a mindenit, milyen kevés elég, hogy újra elhiggyem, jut eszembe, miközben félmosolyt képzelek arcomra, úgy ingatom a fejem. Azt is mondhatnám, hogy csóválom. Alig néhány respektáló szó, beszélgetés, megkeresés, és máris kevéssé érzem a kínzó kapaszkodást az 58-as számba – amely, megmondom egyenesen a sejtelmességet elkerülve, az éveim számát jelenti -, sőt úgy látom,…

Valami rémlik, hogy említettem már a valósághoz való viszonyulásaimat, megcsalatásaimat, csalásaimat e téren, de az biztos, hogy a nézőpontváltásokról esett már szó. Lehet, hogy a csalás és a nézőpontváltás nem a legmegfelelőbb kifejezés, de ezekről a fogalmakról ugrottam át arra a témára, érzésre, hogy nem vagyok biztos a saját valóságomban. Talán egyre szilárdabban kellene belekapaszkodni,…

Valamikor régen egy nagyon távoli ismerősöm mondott egy mondatot, ami sokszor eszembe jut, és szinte minden esetben sokáig forgatom magamban mást és mást érezve, gondolva. Ehhez a szituációt is be kell mutatni, akkortájt derült ki egy betonbiztosnak tűnő, nem is olyan régi, szerelemből indult házasságban a megcsalás ténye. Pontosabban ez a mondat abban a fázisban…